“A mai Izraelnek nincs köze a zsidósághoz” – Egy újfajta keresztény antiszemitizmus


Pesach Wolicki rabbi, Bet Shemesh

Az eredeti cikk angolul: A New Christian Antisemitism: Denying the Link Between the Jewish People and Israel 

„Hadd menjenek csak vissza a Földre és Jeruzsálembe, építsék meg a Templomot, állítsák fel újra a papságot, a hatalmasságokat és Mózest a Törvényével együtt, hogy újra zsidók lehessenek és bírhassák a Földet. Ha ez megtörténik, látni fogják, hogy a sarkukat tapossuk és mi is zsidókká válunk” (Luther Márton) 

Ha félretesszük Luther fenti idézetében lévő szarkazmust, akkor a szöveg egy olyan kérdést vet fel, ami ma is érvényes a zsidó-keresztény kapcsolatoknak nevezett összetett viszonyrendszerben. Nevezetesen azt a kérdést, hogy vajon mi lett volna Luther teológiája a zsidókkal kapcsolatban, ha az ő idejében létezett volna már a modern Izrael Állama, amely virágzik és a föld négy szegletéből összegyűlt zsidók lakják? Nem azt állítom ezzel, hogy Luther betöltötte volna az ígéretét és áttért volna a judaizmusra. De vajon ugyanígy megtette volna ezt a kijelentését? Természetesen nem.

Luther és hozzá hasonlóan korábban Ágoston is látta a zsidó nép állapotát – szétszóratva, hatalom nélkül és látszólag vég nélküli száműzetésben -, és a teológiai következtetéseiket a látottakra alapozták, és arra, amit a Bibliából megértettek. Ők – sok más, előttük és utánuk élt keresztény teológushoz hasonlóan – azt tanították, hogy az egyház lépett Izrael helyére, mint a Biblia szövetségi ígéreteinek a jövendő örököse.

Néhány hónappal ezelőtt az Egyesült Államokból meghívott egy presbiteriánus pásztor, akivel Izraelben találkoztam, hogy beszéljek a gyülekezetében. Az illető hölgy az amerikai Presbiteriánus Egyház megbecsült tagjaként engedélyt kért az egyházi vezetőktől a rendezvényhez. Az intendáns válasza távolról sem volt lelkes, nyilvánvalóan nem örült a kérésnek.

Az amerikai Presbiteriánus Egyház évtizedek óta megrögzötten szemben áll Izraellel. A 2018-as országos gyűlésükön például olyan határozatokat fogadtak el, amelyek Izraelről úgy beszéltek, mint „gyarmati projekt” és „apartheid állam”.

Az igazán aggasztó számomra azonban az a konkrét állítás volt, ami a presbiternek a pásztorhoz írt levelében szerepelt: „Nem hiszem, hogy az ószövetségi izraeli nemzet és a mai Izrael állama megfelelne egymással. Véleményem szerint nem lehet a kettőt párhuzamba állítani.”

Mit állított ezzel az intendáns? Történelmi vagy teológiai megállapítást tett? Úgy értette, hogy a mai zsidó nép nem a bibliai izraeliták leszármazottjai? A legtöbb modern ember számára ez jogosnak tűnhet, hiszen általában nem tekintik magukat semmilyen 3000 évvel ezelőtt élt nemzet konkrét leszármazottjainak. Az intendáns állítása mégis olyan történelmi problémát vet fel, amivel nem biztos, hogy az illető tisztában van.

A zsidó történelem folytonossága bizonyított. Az írásos feljegyzésekben van ugyan néhány rövid hiányzó időszak, de az elmúlt legalább 1500 évből mégis szinte minden évszázadból és minden nemzedékből van feljegyzés a közösségi létről.

Hadd fogalmazzak így: kétlem, hogy az egyházi vezető azt állítaná, miszerint a mai zsidók nem leszármazottjai mondjuk a 16. századi vagy a 12. századi zsidóknak. Ennek semmi értelme nem lenne. A családfákról fennmaradtak a feljegyzések. Vajon akkor azt állítja, hogy a 10. századi zsidók nem álltak kapcsolatban az 5. századi zsidókkal, akik a Talmud korszaknak a végén éltek? Ez is képtelenségnek hangzik. A Második Templom-korabeli zsidók pedig könnyen kapcsolatba hozhatók azokkal a babiloni menekültekkel, akik Ezsdrás és Zakaris idejében éltek.

Akkor az állítás inkább teológiai jellegű lenne? Ha így van, akkor az még több kérdést vet fel. Talán arra gondol, hogy a kereszténység megjelenésével a judaizmus értelmetlenné vált, és így nincsenek is többé zsidók? Ha így lenne, miért nem állította ezt sem Luther a 16. században, sem pedig Ágoston az 5. században? Pedig egyikük sem leplezte a zsidó néppel szembeni ellenszenvét. Miért nem mondták ki akkor ezt?

Úgy vélem, a probléma abban rejlik, amire az imént utaltam. A teológia feladata értelmezést követel meg, nem csak a Bibliáról, hanem a körülöttünk lévő világról is. Luthernek nem volt oka arra, hogy tagadja a környezetében élő zsidók folytonosságát. Luther számára az a lehetőség volt irreális, hogy Izrael népének hús-vér leszármazottjai egy nap visszatérnek Izrael földjére és birtokba veszik azt. Ezért fogadkozott ironikusan, hogy áttér a judaizmusra, ha ez valaha megtörténne. Könnyű volt a saját korában azt állítani, hogy a zsidók nem állnak többé semmilyen szövetségi viszonyban a Biblia Istenével. A kortárs zsidók sanyarú helyzete elég alapot szolgáltatott a teológiája alátámasztására.

A mai presbiteriánus vezető azonban már nem hivatkozhat erre. Ha elfogadja a történelmi tényt, miszerint a mai zsidó nép az ősi Izrael leszármazottja, akkor a teológiai dominók elkezdenek felborulni. Ha a mai zsidók a bibliai Izrael, akkor Izrael nemzete valóban visszatért Izrael földjére. Ha pedig visszatértek a földre, miután „az ég szélére volt taszítva” (5Móz. 30,4) és „bírják azt a földet” és „megsokasodnak rajta, inkább, mint az atyáik”, akkor mit jelent ez a modern Izrael Államára nézve? Mit jelent ez a több évszázadnyi keresztény helyettesítési teológia vonatkozásában, amely azt állította, hogy a zsidók nincsenek többé szövetségi viszonyban Istennel?

A presbiteriánus intendáns azonban ahelyett, hogy őszintén szembenézne ennek a teológiai zűrzavarnak a következményeivel, inkább egy új megoldást talál ki a talány magyarázatára.

Egy keresztény kutató, Dr. Tricia Miller, aki az Izraellel kapcsolatos keresztény álláspontokat figyeli, azt állítja, hogy csak az elmúlt mintegy húsz évben bukkantak a főáramú protestáns körökben azok a nézetek, amelyek szerint a mai zsidók nem is igazán zsidók. Nem nehéz nyilvánvaló politikai okokat találni az új állítás mögött. 

A múltbéli helyettesítési teológia arra a valóságra támaszkodhatott, hogy a zsidók látszólag egy véget nem érő száműzetéstől szenvednek. Bármennyire is zsidóellenes volt ez a nézet, mégis jogosnak tűnt a történelmi realitások alapján.

Miután azonban ez a teológia fenntarthatatlannak bizonyult a jelenkori események alapján, a presbiteriánus teológusok és társaik új megközelítést választottak. Ahelyett, hogy teológiájukat hozzáigazították volna az új realitáshoz, amit Isten a mi korunkban váltott valóra, ennek az ellenkezőjét választották. Úgy döntöttek, hogy a realitást értelmezik újra, hogy az összeegyeztethető legyen a zsidóellenes teológiai álláspontjukkal. Ahelyett, hogy megkérdőjeleznék, vajon az egyház tényleg Izrael helyébe lépett, most azt állítják, hogy Izrael nem is létezik igazán.

Ideje, hogy kimondjuk a főáramú Izrael-gyűlölők új eszméjéről is a valóságot: a zsidó identitás és a zsidó történelem tagadása az új teológiai antiszemitizmus.

One thought on ““A mai Izraelnek nincs köze a zsidósághoz” – Egy újfajta keresztény antiszemitizmus

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: