Végre egy bátor hang EURÓPÁBÓL: A Bild főszerkesztője szerint “Trump egy SZÖRNYETEGTŐL szabadította meg a világot”

„Trump egy szörnyetegtől szabadította meg a világot, akinek az életcélja az volt, hogy atomfelhővel borítsa be Tel-Avivot”

A legnagyobb példányszámú német napilap, a Bild főszerkesztője, Julian Reichelt szerint „az iráni terror-keresztapa olyan világért harcolt, amelyben egyetlen békeszerető ember sem akar élni: egy olyan világért, amelyben bárkit, bármikor darabokra szaggathat egy bomba, ha éppen rosszkor, rossz helyen van.”

A Bild kommentárja külön kiemelte Szulejmani felperzselt föld hadjáratát a szíriai polgárháborúban: „Szulejmani világában egész városokat töröltek el a föld színéről – mint Aleppót, ahol a vérszomja milíciák házról-házra járkálva mészárolták a civileket.”
Reichelt szerint az iráni rezsim Németországban és Izraelben is terrortámadásokat tervezett: „német óvodák borulhatnak lángtengerbe bármikor, pusztán amiatt, mert zsidó gyerekek járnak oda. Izrael pedig naponta a megsemmisítés fenyegetése alatt él.”
„Szulejmani, a világ legvisszataszítóbb és vérszomjasabb terroristája, aki a mollák megbízásából szenvedést és pusztítást szabadított rá az emberiségre, a civilizációnk ellensége volt. Azt az elfogadhatatlan eszmét képviselte, miszerint a gyilkosok annél nagyobb biztonságban élhetnek, és annál érinthetetlenebbek lesznek, minél több embert ölnek meg – állami támogatással.” – írja Reichelt.
A Bild főszerkesztője szerint Szulejmani „erőszakos és már régóta esedékes végzete nem vet véget a globális terrorizmusnak, de a porig égett gépkocsija mégis erőteljes üzenetet közvetít. Donald Trump amerikai elnök világossá tette, hogy a világ legnagyobb gazemberei – bármilyen nagyszájúak és könyörtelenek – nem rejtőzködhetnek el Amerika ereje elől.”
(Forrás: bild.de)

Finally a Brave Voice From Europe – German BILD Admits “Trump has freed the world of a MONSTER”

The Iranian terror sponsor Qassem Soleimani stood for a world that no peaceful human being could want – a world in which one could be blown up by a bomb at any time if one is at the wrong place at the wrong time. A commentary from Bild’s Editor-in-Chief Julian Reichelt.

A world in which entire cities are wiped out – like Aleppo. In which bloodthirsty militia go from door to door and execute civilians. In which the kindergartens in Germany could burn up in fireballs at any time because its children are Jewish. In which Israel is under threat of extinction every day.

Soleimani, the world’s most repelling and bloodthirsty terrorist, who brought suffering and harm over humanity on the mullahs’ behalf, was an enemy of our civilization. He represented the unbearable thought that murderers will live more safely and be more untouchable the more people they kill (with the support of the state).

His violent and overdue end will not stop global terrorism, but the image of his burnt-out car still sends out a powerful message. US President Donald Trump has made it clear that the worst figures in the world, however big-mouthed and ruthless they may be, cannot hide from America’s strength.

They may torment, torture, harass, and terrorize those who are weaker and in despair, but they cannot do anything against the most powerful democracy in the world. At most, they can hide in holes and hope that they won’t be found.

And when they claim that they are not afraid of death, these butchers are lying – they are cowards who love the sweet, corrupt life.

President Trump has freed the world of a monster whose aim in life was an atomic cloud over Tel Aviv. Trump has acted in self-defense – the self-defense of the US and all peace-loving people.

(Source: Bild.de)

TÖRTÉNELMI FORDULAT: A zsidó ima visszatért a Templom-hegyre

A Jerusalem Post újságírója december elején elkísért egy zsidó csoportot a Templom-hegyre és azt tapasztalta, hogy a rendőrség hallgatólagos hozzájárulásával zavartalanul imádkozhattak ott.

Annak ellenére, hogy az izraeli rendőrség azt állítja, nem történt változás a Templom-heggyel kapcsolatos több évtizedes status quóban, a zsidó ma már nyilvánosan és zavartalanul imádkozhatnak a rendőrök szeme láttára a Hegyen.

FIRST STEP: The Jewish Prayer Has Returned To The Temple Mount

A muszlim Wakf képviselője sem tud arról, hogy megváltozott volna a status quo a Templom-hegyen, de figyelmeztetett arra, hogy bármilyen változás újra tiltakozásokat és erőteljes válaszreakciókat váltana ki arabok és muszlimok részéről.

December 12-én Eliyahu Weber rabbi vezetésével egy 10 zsidó férfiból álló csoport ment fel énekelve a Templom-hegyre, reggel 7.00 órakor, a nem-muszlim látogatók számára kijelölt időben. A csoporto elkísérte a Jerusalem Post egyik újságírója is.

A csoport a szokásos módon, az óramutató járásával ellentétes irányban kezdte bejárni a Hegyet, több rendőr kíséretében. A Nyugati-fal feletti Mughrabi-kaputól indultak, és a Hegy keleti szélén haladtak tovább, miközben többször is megálltak. Végül a Hegy nyugati oldalán, a Lánc-kapun keresztül hagyták el a helyszínt, az Óváros Muszlim Negyede felé.

Amikor a Szikladóm keleti kapujához értek, Weber rabbi és csoportja – férfiak és két nő – mintegy 5-10 percre megálltak, és a kántor vezetésével elmondták a reggeli Amidah kezdetű fő imát, a közösségi imaformákkal együtt. A rendőrök türelmesen megvárták az ima végét, nem sürgették a csoportot. A reggeli imának részeként egy papi rendből származó kohen meg is áldotta az imádkozókat.

Weber rabbi elmondta, hogy tudatosan nem feltűnő módon, de rövidítés és sietség nélkül imádkoznak, mert nem akarnak senkit megbotránkoztatni vagy provokálni.

Az imát követően a csoport tovább haladt, majd egy másik helyszínen a Hegyen ismét megálltak, hogy meghallgassák Weber rabbi 15-20 perces Tóra-magyarázatát.

A múltban a rendőrség rendszeresen közbeavatkozott és kivezette a Hegyről azokat a nem-muszlimokat, akik bármilyen módon imádkozni próbáltak. Arra hivatkoztak, hogy bár a bíróság úgy döntött, hogy elméletben legális ugyan az ima a Hegyen, a rendőrség jogosult megakadályozni azt biztonsági megfontolások miatt.

Emiatt az izraeli rendőrség korábban rendkívüli alapossággal és gyanakvással figyelte a látogatókat, a Wakf által fizetett muszlim aktivisták pedig kiabálással és fenyegetőzéssel igyekeztek minél riasztóbb élménnyé tenni a zsidók számára a látogatást.

A Templom-hegyi aktivisták a változó helyzetet Gilad Erdan jelenlegi belbiztonsági miniszternek tulajdonítják, aki sokkal nyitottabbá és barátságosabbá tette a zsidók számára a látogatást. Ennek eredményeként ugrásszerűen nőtt a zsidó látogatók száma, a 2015-ös 10.000-rel szemben idén már eddig több mint 29.000-en mentek fel a Hegyre.

„Azzal, hogy feljárunk a Templom-hegyre, Isten nevét ismertetjük meg a világon. A Templo-hegyen való jelenlétünk megmutatja, hogy ez a hely a zsidó néphez tartozik. Ha nem jönnénk, úgy tűnne, mintha nem érdekelne ez a hely bennünket. A Templom-hegy azonban a miénk, és tudnunk kell azt, hogy milyen fontos itt a jelenlétünk” – mondja Weber rabbi, a Templom-hegy jesiva dékánja. Weber hosszú hónapok óta gyakorlatilag minden reggel felmegy a hegyre egy csoporttal, hogy elmondják a reggeli imát.

A rabbi elmondta, hogy szeretné, ha korlátozás nélkül és megfelelő testtartásban valamint öltözetben imádkozhatnának a Hegyen, de a végső cél a Templom felépítése és az áldozatok bemutatása. „Most nem igazán foglalkozunk ezzel, mert még sok lépcsőfokot kell megtennünk addig. Szeretném, ha ez már holnap megtörténne, de most előbb a rendszeres ima lehetőségét kell megteremtenünk ezen a szent helyen.” – mondta.

Jelenleg nem-muszlimok nem látogathatják a Hegyet pénteken és szombaton, bár 2000 előtt a szombati felmenetel lehetséges volt, de Ariel Saron látogatása után három éven át egyáltalán nem mehettek fel zsidók a Hegyre, és amikor 2003-ban újra megnyitották, a szombati látogatást nem állították helyre.

FIRST STEP: The Jewish Prayer Has Returned To The Temple Mount

For the first time since the Temple stood in Jerusalem, a minyan (quorum) of ten Jews stood and prayed on the Temple Mount. 

Jewish prayer on the Temple Mount was legally mandated in a 2015 Jerusalem magistrate court decision but a clause in the ruling permitted the police to enforce the law based on security considerations. For the last four years, the Israeli police have cited Palestinian Islamic violence as a reason to prevent Jews from praying at the site.

A hint that this might change was given by Public Security Minister Gilad Erdan last August in an interview with Israel’s Radio 90.

“I think there is an injustice in the status quo that has existed since ’67. We need to work to change it so in the future Jews, with the help of God, can pray at the Temple Mount.”

Rabbi Yehudah Glick a former Likud Member of Knesset who has been advocating for universal prayer on the Temple Mount for many years was the complainant in that lawsuit. But his devotion to the cause was not limited to the courtroom. Six years ago Rabbi Glick was arrested and issued a court order distancing him from the Temple Mount after he recited the prayer עלינו לשבח (Aleinu l’shabeach; it is our duty to praise God). He carried out a hunger strike and was involved in a drawn-out legal process which finally resulted in him being allowed to return to the holy site he loves so much.

Rabbi Glick was optimistic about the recent phenomenon of Jewish prayer.

“We’ve been working to have Jewish prayer n the Temple Mount for the last few months but we prefer to have it done quietly,” Rabbi Glick told Breaking Israel News. “But now it is time to come out with it. This is a major change.”

“I believe in evolution, not revolution. Healthy change happens slowly, organically. We need to get more people to come, Jews and non-Jews. It will be, God willing, a true House of Prayer for all nations. The change is happening in front of our eyes. It will happen when people come, when they show they want it. But we want to make a House of prayer and not a place of conflict. The change has to be slow and gradual for it to be permanent.”

Jews have been praying at the site for several months but the police do not allow Jews to stand in place or say the prayers out loud. Responsive prayer, a central aspect of communal prayer was expressly forbidden. Special rabbinic dispensation allowed Jews on the Temple to pray while walking.

One Temple Mount activist who regularly silently recites prayers when he ascends to the site noted the glaring deficit in the video.

“Though it is true that for some time the police have allowed Jews to pray silently, a Jew does not recite the morning prayers without a tallit (prayer shawl) and tefillin (phylacteries). We need to be able to read from a Torah scroll,” the activist stated. “The police do not officially have a policy that allows Jews to pray. It is as if we are going to our holiest site and praying like thieves in the middle of the night.”

But he preferred to see the cup half full.

“We have to keep moving forward as a nation. As soon as there are enough Jews who want it, it will happen. And in recent years we have seen wonders in this regard.”

The beginning of Jewish prayer at the site is clearly a result of increased Jewish visitation. Elishama Sanderman heads Yera’eh, an organization that tracks the number of Jews who ascend to the Temple Mount.

“Last (Hebrew) year, 29,420 Jews ascended to the Temple Mount,” Sanderman said. “In the first two months of this year, 7,700 Jews ascended. If the change which brought about Jewish prayer this year was the result of Jews coming to the Temple Mount last year, then we can expect even more changes next year.”

Sanderman explained that prayer had actually begun on the Rosh Hashanna when some Jews prayed a shortened version of the holiday prayer while walking on the Temple Mount. This practice gradually became more prevalent.

“There is now Shacharit (morning prayer) and Mincha (afternoon prayer) every day on the Temple Mount,” Sanderman reported. “Of course, this is carried out without tallit and tefillin and without a Torah reading. The prayers are very quiet and without fuss. As much as possible, it is done quietly.”

“As long as the prayers are not carried out in an intentionally confrontational or demonstrative manner, the police allow it to happen.”

There are certain elements of Jewish prayer that can only be performed in a quorum and these are in fact being carried out in these daily prayers on the Temple Mount.

The new development does have its dangers. In their report on the event, the Jerusalem Post cited a Wakf (Muslim authority) official who said  he was “unaware of any change in the status quo on the Temple Mount, but warned that any change would lead to renewed protests and spark a strong response from Arabs and Muslims.”

Yaakov Hayman, chairman of the United Temple Movements, noted that this recent prayer session was the result of an ongoing trend.

“Jews have been praying more and more on the Temple Mount,” Hayman said. “As more Jews go up, the police will not be able to stop them from praying, and neither should they try to stop Jewish praying. It is the law establishing freedom and equality of religion that determined that we should be able to.”

Hayman noted that non-Muslims are currently prohibited from using the water fountains, in a manner reminiscent of the era of segregation in the U.S. when negroes were not permitted to use water fountains designated exclusively designated for use by whites.

“The next step is the Third Temple,” Hayman said “But there are a few steps before that.Jews need to have free access to the Temple Mount like the Muslims do, all day every day. Just like at the Kotel (Western Wall).”

Hayman noted that Jews are only permitted to enter the compound for a few hours in the morning and Jews pray three times a day. Jews are currently prohibited from entering on the Sabbath.

“There also needs to be a permanent place for Jewish prayer. This will also help to keep Jews and Muslims separated at prayer times and lower the tension.”

Hayman also noted the historic mistakes made that generated this dilemma. He referenced the paratrooper’s victory on the Temple Mount 52 years ago, an event that was commemorated earlier this month by a gathering of the original soldiers on the site. In an unprecedented move, the former paratroopers unfurled an Israeli flag.

“They were ordered to descend and conquer the Kotel,” Hayman said. “Why? The Kotel is only holy because of its proximity to the Temple Mount. If they had stayed on the Temple Mount, we would already have a Third Temple. But the Jewish people had been denied their national right to our holiest site for so long, we could only allow ourselves to see the periphery of holiness. When faced with the actual source of holiness, our eternal dream, we couldn’t even see it.”

Not everyone agrees that the Jews should be ascending to the Temple Mount and praying. Rabbi Dov Begon, the head of Machon Meir Yeshiva, was one of the soldiers that captured Jerusalem in 1967.

“For the sake of national unity, I prefer to adhere to the ruling of the Chief Rabbinate which does not permit Jews to ascend. That is the body responsible for religious matters in the State of Israel.”

(Source: BreakingIsraelNews)

2020. január 1.: Megjelenik a Messiás a Netflixen – vagy az antikrisztus?

Meglássátok, hogy el ne hitessenek benneteket: mert sokan jőnek el az én nevemben, kik ezt mondják: Én vagyok; és: Az idő elközelgett; ne menjetek azért utánuk. – Jézus

Messiah címmel egy tízrészes minisorozatot mutat be 2020. január 1-jén a Netflix, amelyben egy semmiből feltűnt, Jézus-kinézetű szír férfi Isten fiának mondja magát, csodákat tesz, százezrek követik, de amerikai és izraeli ügynököknek gyanússá válik a dolog, ezért nyomozásba kezdenek.

01/01/2020: Netflix’s Messiah / Anti-Christ Appears

A streamelős csatorna Messiah című új thrillerszériájának A kárhozottak királynője, az Oltári fiúk és A rítus forgatókönyvírójaként ismert Michael Petroni az ötletgazdája, és Michelle Monaghan (Hideg nyomon, Durr, durr és csók, Mission: Impossible filmek) az egyik főszereplője – írja a port.hu.

Monaghan egy CIA-ügynököt alakít, aki egy rejtélyes ügyben kezd el nyomozni: egy Szíriából érkezett férfi azt állítja magáról, hogy az apja üzenetét jött elmondani – az apja pedig nem más, mint Isten. A jelek szerint ez az új messiás ráadásul valóban képes csodát tenni, így rengeteg követője lesz, a CIA-ügynök azonban gyanakszik, hogy nem csak egy szélhámosról van-e mégis szó – számol be a portál a sorozat történetéről.

„A semmiből jött és nem tudjuk, hogy kicsoda”

– mondja a sorozatban Eve Geller ügynök a New Yort Post cikke szerint, hozzátéve, hogy követőinek tömege talán komoly veszélyben van.

„Akár egy hadsereget is létrehozhat és a halálba vezetheti őket”

– teszi hozzá a CIA-ügynök.

A Messiah cselekménye közben a történetet más karakterek szemszögéből is megismerik a nézők, például egy izraeli Moszad-ügynök, egy texasi prédikátor és a lánya, egy palesztin menekült, és az esetet feltáró újságírónő nézőpontjából.

Az új messiást Mehdi Dehbi (Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma) alakítja.

A Messiah egy provokatív és izgalmas thriller, amely bemutatja hit és a manipuláció erejét a közösségi média korában – írja a sorozatról a Collider.

(Forrás: neokohn.hu)

01/01/2020: Netflix’s Messiah / Anti-Christ Appears

Is there a fine line between Christ-like and anti-Christ?

Netflix asks that question — just in time for Christmas — in a trailer released Tuesday for the upcoming series “Messiah.”

In the 10-episode drama, premiering Jan. 1, 2020, Mehdi Dehbi (“London Has Fallen,” FX’s “Tyrant”) stars as a mysterious man with Jesus-worthy locks who can seemingly vanish at a moment’s notice and perform other modern-day miracles.

His appearance and mysterious ways lead to him developing a cult-like following from Syria to Texas. But he also comes under the watchful eye of skeptical CIA agent Eve Geller (Michelle Monaghan), who isn’t sure what to make of the seemingly divine dude who is “leading desperate people” around the world.

“He’s come out of nowhere and we don’t know who he is,” she says, adding that his flock of followers may be in serious danger. “He can be creating an army or he can be leading them to their death.”

Through her investigation, Monaghan’s spy has to figure out the charismatic figure’s true motives. “Geller must race to unravel the mystery of whether he really is a divine entity or a deceptive con artist capable of dismantling the world’s geopolitical order,” reads a portion of the show’s official synopsis.

Meanwhile, folks on social media have weighed in on the mystical premise, with one out-there poster taking things seriously and suggesting that “Netflix and other big production houses have already started predictive programming” about the appearance of an “AntiChrist.”

Another decided to recast the lead, suggesting that long-locked actor and comic Chris D’Elia (“You,” “Alone Together”) instead should have nabbed the part.

Created by Michael Petroni (“The Book Thief”) and directed by James McTeigue (“V for Vendetta”) and Kate Woods (“Rectify”), the series also features Melinda Page Hamilton (“The Resident,” “How to Get Away With Murder”), Stefania LaVie Owen (“I’m Dying Up Here”), Jane Adams (“Easy,” “Sneaky Pete”), Wil Traval (“Jessica Jones”), Dermot Mulroney and Beau Bridges. The executive producers are Petroni, McTeigue, Emmy winner Mark Burnett (“Survivor,” “Shark Tank”), Roma Downey and Andrew Deane.

Source: New York Post

Palesztin kulturális miniszter: A Biblia szerzője hazudik, soha nem éltek itt zsidók, hódítóként érkeztek 70 éve

Négy palesztin “szakértő”, köztük a Palesztin Hatóság kulturális (!) minisztere, valamint egy politika tudományi professzor, egy régész és egy író egyöntetűen azt állították, hogy a zsidók “70 évvel ezelőtt” jelentek meg váratlanul “Palesztinában”, és ha a Biblia mást állít, akkor azt “egy hazug szerző írta.”

Videók itt: Palestinian Minister of CULTURE: “A Lying Author” Wrote the BIBLE, Jews Came As “Invaders” 70 Years Ago

“A zsidók azt állítják, hogy már kétezer éve itt voltak Palesztinában. Ha megnézzük a történelmet, akkor láthatjuk, hogy a múltban nem éltek Palesztinában, hanem megszállóként érkezte, kevesebb, mint 70 évvel ezelőtt. Azóta olyan hódítók, mint korábban a hüszkoszok, a bizánciak, a perzsák és a brit gyarmatosítók. A kanaánita palesztin nép azonban legyőzte őket és továbbra is itt él a földjén” – állította a palesztin állami televízióban Riyad Al-Aileh, az Al-Azhar Egyetem politikatudományi professzora.

Kapcsolódó cikk: “A mai Izraelnek nincs köze a zsidósághoz” – Egy újfajta keresztény antiszemitizmus

Atef Abu Saif, a Palesztin Hatóság kulturális minisztere szerint a zsidó történelem “hamis mítoszát egy hazug szerző találta ki”.

“Egy olyan állammal szemben küzdünk, amely a semmiből érkezett, nincs történelme, sem földrajzi gyökerei, akik ellopták a földünket és fel akarnak számolni bennünket. … Egy hazug szerző találta ki ezt a hamis történetet arról, hogy itt éltek ezen a földön, most pedig idejöttek, hogy igazolják ezt a történetet. A történelemben nincs semmi, ami igazolná a jelenlétüket. Egy követ sem találtak ennek igazolására. … Izrael tisztában van azzal, hogy semmi kapcsolata Jeruzsálemmel, sem a történelmével, sem a földrajzi helyével és a jövőjével sem. Ha Izrael azt a hazugságot ünnepli, hogy “3000 éves zsidó történelmük van Jeruzsálemben”, akkor erre azt mondjuk, hogy mi 7000 éve élünk Jeruzsálemben. Mi, a kanaániták voltunk az elsők, akik több mint 6000 évvel ezelőtt felépítettük Jebust. Nem is kell ezt ünnepelnünk, mert természetes, hogy itt vagyunk. Az idegenek azok, akik ünnepelnek” – mondta a palesztin televízió reggeli műsorában a miniszter.

 

Palestinian Minister of CULTURE: “A Lying Author” Wrote the BIBLE, Jews Came As “Invaders” 70 Years Ago

“The Jews claim that they were in Palestine 2,000 years ago. If we look at the history we will see that they were not in Palestine in the past, but rather only as invaders less than 70 years ago. For these 70 years they have been invaders, like the Hyksos, the Byzantines, the Persians, and [British] colonialism. The Canaanite Palestinian people has since succeeded in defeating those invaders and continue [to live] in this land.” [Official PA TV, The Supreme Authority, Nov. 6, 2019]

Abir Zayyad, an archaeologist and member of Fatah’s (PLO) Jerusalem branch, claimed that “no archaeological evidence” of Jews in Palestine has been found.

“We have no archaeological evidence of the presence of the children of Israel in Palestine in this historical period 3,000 years ago, neither in Jerusalem, nor in all of Palestine.” [Official PA TV, Jerusalem: The Scent of History, Nov. 7, 2019]


Palestinian author Haidar Massad stated that “the children of Israel were never in Palestine.”

“I wrote a novel called The Palace that was published in 2019. This novel… is about the falsification of the historical geography in the Zionist and Talmudic (i.e., Jewish) narrative… The reader can establish… that in this land, Palestine, which has always been Arab – the children of Israel were never there.” [Official PA TV, Palestine This Morning, Oct. 6, 2019]

In September, PA Minister of Culture Atef Abu Saif attributed the “myth” of Jewish history was written by a “lying author.”

“Our struggle is with this State [of Israel] that came out of nowhere, without a history and without geography, stole our land, and wants to put an end to our existence… There is a lying author who wrote a story about his false presence on this land, and then comes and wants to realize his tale. There is nothing in history that proves this presence. They have not found one stone… [Israel knows] that they have no connection to this city [Jerusalem], that they have no connection to this history, and that they have no connection to the geography, just as they have no connection to the future… If Israel celebrated the lie of ‘3,000 years [of Jewish history] in Jerusalem,’ we have 7,000 years in Jerusalem – so what? We Canaanites are the first ones who built Jebus more than 6,000 years ago. And perhaps we need no celebrations because it is natural that we are here. Those who celebrate are foreigners.” [Official PA TV, Palestine This Morning, Aug. 26, 2019]

(Source: BreakingIsraelNews)

Read more: A New Christian Antisemitism: Denying the Link Between the Jewish People and Israel

 

Mandelblit’s List of 333: MORE Witnesses Against Netanyahu Than Against Nazi War Criminals at Nuremberg

JerusalemNext The Attorney General’s incredible list for the show trial include billionaires, former and current politicians and ex-chiefs of Mossad and Shin Bet.

Adelsons, Milchan, Ellison, MKs among 333 witnesses in case against Netanyahu
AG releases huge list of prosecution witnesses, including who’s who of PM’s associates, rivals, security chiefs, and numerous names not widely known to be linked to investigation

The Deep State Against Netanyahu

Attorney General Avichai Mandelblit on Monday published a list of 333 prosecution witnesses in the state’s case against Prime Minister Benjamin Netanyahu, including a veritable who’s who of Netanyahu associates and confidants, Israeli security chiefs, politicians and journalists, and numerous names not previously known to have been associated with the case.

The list (which begins on page 45 of the Hebrew indictment) includes wealthy friends and patrons of Netanyahu over the years such as Sheldon and Miriam Adelson; Ron Lauder; the two men involved in the so-called Case 1000 probe, Arnon Milchan and James Packer; and Netanyahu’s cousin and financial supporter Nathan Milikowsky, all of whom were known to have given witness testimony in the course of the investigations into the prime minister.

Also named among the witnesses are many of Netanyahu’s top advisers over the years, such as Ambassador to the United States Ron Dermer, Perach Lerner, David Shimron, David Sharan, and Ran Baratz. Nir Hefetz, Shlomo Filber and Avi Harow, state’s witnesses in the case, are also listed.

Former top defense officials among the witnesses include former national security adviser Uzi Arad, former Shin Bet chief Yuval Diskin and former Mossad head Tamir Pardo.

Politicians, current and former, also figure prominently, including Yair Lapid, Eitan Cabel, Yariv Levin, Ze’ev Elkin, Tzipi Livni, Tzachi Hanegbi, Yinon Magal and Gilad Erdan.

Also on the list are prominent individuals not previously widely recognized to have been relevant to the case, including businessmen Len Blavatnik and Oracle Corporation’s Larry Ellison.

It is understood that those on the list have either been questioned as witnesses in the course of the investigations, or asked to give a statement to investigators, and that they would have been told that they are potential witnesses in any subsequent trial and/or that that their evidence may be used in any trial.

Mandelblit published the list of prosecution witnesses as part of an indictment that he resubmitted on Monday to Knesset Speaker Yuli Edlestein. Mandeblit on November 21 formally issued charges against Netanyahu, and informed the Knesset Speaker of those charges that same day. But on Monday, he added the witness list and specified that the trial would take place in Jerusalem District Court.

In a statement, he added that he was now giving Netanyahu 30 days to decide whether he will seek Knesset immunity from prosecution. That 30 day-period was believed to have begun on November 22, but Mandelblit said he was restarting the clock now that he was resubmitting the indictment. Mandelblit cannot formally file the charges with the court until the immunity issue is resolved. The fact that the Knesset House Committee — which handles immunity matters — is not currently functioning because of Israel’s political deadlock complicates the process, and may delay the filing of charges by months.

The Deep State Against Netanyahu

Netanyahu is accused of criminal wrongdoing in three cases, marking the first time in Israel’s history that a serving prime minister faces criminal charges.

In Case 1000, involving accusations that Netanyahu received gifts and benefits from billionaire benefactors including Israeli-born Hollywood producer Milchan in exchange for favors, Mandelblit charged Netanyahu with fraud and breach of trust — the latter being a somewhat murkily defined offense relating to an official violating the trust the public has placed in him. Milchan is not to be charged.

In Case 2000, involving accusations Netanyahu agreed with Yedioth Ahronoth newspaper publisher Arnon Mozes to weaken the circulation of a rival daily owned by the Adelsons in return for more favorable coverage from Yedioth, Mandelblit charged the premier with fraud and breach of trust, while Mozes is charged with bribery.

In Case 4000, widely seen as the most serious against the premier, Netanyahu is accused of having advanced regulatory decisions that benefited Shaul Elovitch, the controlling shareholder in the Bezeq telecom giant, in exchange for positive coverage from the Elovitch-owned Walla news site. In that case Mandelblit has charged Netanyahu and Elovitch with bribery, and Netanyahu with fraud and breach of trust as well.

(Source: The Times of Israel)

“A mai Izraelnek nincs köze a zsidósághoz” – Egy újfajta keresztény antiszemitizmus


Pesach Wolicki rabbi, Bet Shemesh

Az eredeti cikk angolul: A New Christian Antisemitism: Denying the Link Between the Jewish People and Israel 

„Hadd menjenek csak vissza a Földre és Jeruzsálembe, építsék meg a Templomot, állítsák fel újra a papságot, a hatalmasságokat és Mózest a Törvényével együtt, hogy újra zsidók lehessenek és bírhassák a Földet. Ha ez megtörténik, látni fogják, hogy a sarkukat tapossuk és mi is zsidókká válunk” (Luther Márton) 

Ha félretesszük Luther fenti idézetében lévő szarkazmust, akkor a szöveg egy olyan kérdést vet fel, ami ma is érvényes a zsidó-keresztény kapcsolatoknak nevezett összetett viszonyrendszerben. Nevezetesen azt a kérdést, hogy vajon mi lett volna Luther teológiája a zsidókkal kapcsolatban, ha az ő idejében létezett volna már a modern Izrael Állama, amely virágzik és a föld négy szegletéből összegyűlt zsidók lakják? Nem azt állítom ezzel, hogy Luther betöltötte volna az ígéretét és áttért volna a judaizmusra. De vajon ugyanígy megtette volna ezt a kijelentését? Természetesen nem.

Luther és hozzá hasonlóan korábban Ágoston is látta a zsidó nép állapotát – szétszóratva, hatalom nélkül és látszólag vég nélküli száműzetésben -, és a teológiai következtetéseiket a látottakra alapozták, és arra, amit a Bibliából megértettek. Ők – sok más, előttük és utánuk élt keresztény teológushoz hasonlóan – azt tanították, hogy az egyház lépett Izrael helyére, mint a Biblia szövetségi ígéreteinek a jövendő örököse.

Néhány hónappal ezelőtt az Egyesült Államokból meghívott egy presbiteriánus pásztor, akivel Izraelben találkoztam, hogy beszéljek a gyülekezetében. Az illető hölgy az amerikai Presbiteriánus Egyház megbecsült tagjaként engedélyt kért az egyházi vezetőktől a rendezvényhez. Az intendáns válasza távolról sem volt lelkes, nyilvánvalóan nem örült a kérésnek.

Az amerikai Presbiteriánus Egyház évtizedek óta megrögzötten szemben áll Izraellel. A 2018-as országos gyűlésükön például olyan határozatokat fogadtak el, amelyek Izraelről úgy beszéltek, mint „gyarmati projekt” és „apartheid állam”.

Az igazán aggasztó számomra azonban az a konkrét állítás volt, ami a presbiternek a pásztorhoz írt levelében szerepelt: „Nem hiszem, hogy az ószövetségi izraeli nemzet és a mai Izrael állama megfelelne egymással. Véleményem szerint nem lehet a kettőt párhuzamba állítani.”

Mit állított ezzel az intendáns? Történelmi vagy teológiai megállapítást tett? Úgy értette, hogy a mai zsidó nép nem a bibliai izraeliták leszármazottjai? A legtöbb modern ember számára ez jogosnak tűnhet, hiszen általában nem tekintik magukat semmilyen 3000 évvel ezelőtt élt nemzet konkrét leszármazottjainak. Az intendáns állítása mégis olyan történelmi problémát vet fel, amivel nem biztos, hogy az illető tisztában van.

A zsidó történelem folytonossága bizonyított. Az írásos feljegyzésekben van ugyan néhány rövid hiányzó időszak, de az elmúlt legalább 1500 évből mégis szinte minden évszázadból és minden nemzedékből van feljegyzés a közösségi létről.

Hadd fogalmazzak így: kétlem, hogy az egyházi vezető azt állítaná, miszerint a mai zsidók nem leszármazottjai mondjuk a 16. századi vagy a 12. századi zsidóknak. Ennek semmi értelme nem lenne. A családfákról fennmaradtak a feljegyzések. Vajon akkor azt állítja, hogy a 10. századi zsidók nem álltak kapcsolatban az 5. századi zsidókkal, akik a Talmud korszaknak a végén éltek? Ez is képtelenségnek hangzik. A Második Templom-korabeli zsidók pedig könnyen kapcsolatba hozhatók azokkal a babiloni menekültekkel, akik Ezsdrás és Zakaris idejében éltek.

Akkor az állítás inkább teológiai jellegű lenne? Ha így van, akkor az még több kérdést vet fel. Talán arra gondol, hogy a kereszténység megjelenésével a judaizmus értelmetlenné vált, és így nincsenek is többé zsidók? Ha így lenne, miért nem állította ezt sem Luther a 16. században, sem pedig Ágoston az 5. században? Pedig egyikük sem leplezte a zsidó néppel szembeni ellenszenvét. Miért nem mondták ki akkor ezt?

Úgy vélem, a probléma abban rejlik, amire az imént utaltam. A teológia feladata értelmezést követel meg, nem csak a Bibliáról, hanem a körülöttünk lévő világról is. Luthernek nem volt oka arra, hogy tagadja a környezetében élő zsidók folytonosságát. Luther számára az a lehetőség volt irreális, hogy Izrael népének hús-vér leszármazottjai egy nap visszatérnek Izrael földjére és birtokba veszik azt. Ezért fogadkozott ironikusan, hogy áttér a judaizmusra, ha ez valaha megtörténne. Könnyű volt a saját korában azt állítani, hogy a zsidók nem állnak többé semmilyen szövetségi viszonyban a Biblia Istenével. A kortárs zsidók sanyarú helyzete elég alapot szolgáltatott a teológiája alátámasztására.

A mai presbiteriánus vezető azonban már nem hivatkozhat erre. Ha elfogadja a történelmi tényt, miszerint a mai zsidó nép az ősi Izrael leszármazottja, akkor a teológiai dominók elkezdenek felborulni. Ha a mai zsidók a bibliai Izrael, akkor Izrael nemzete valóban visszatért Izrael földjére. Ha pedig visszatértek a földre, miután „az ég szélére volt taszítva” (5Móz. 30,4) és „bírják azt a földet” és „megsokasodnak rajta, inkább, mint az atyáik”, akkor mit jelent ez a modern Izrael Államára nézve? Mit jelent ez a több évszázadnyi keresztény helyettesítési teológia vonatkozásában, amely azt állította, hogy a zsidók nincsenek többé szövetségi viszonyban Istennel?

A presbiteriánus intendáns azonban ahelyett, hogy őszintén szembenézne ennek a teológiai zűrzavarnak a következményeivel, inkább egy új megoldást talál ki a talány magyarázatára.

Egy keresztény kutató, Dr. Tricia Miller, aki az Izraellel kapcsolatos keresztény álláspontokat figyeli, azt állítja, hogy csak az elmúlt mintegy húsz évben bukkantak a főáramú protestáns körökben azok a nézetek, amelyek szerint a mai zsidók nem is igazán zsidók. Nem nehéz nyilvánvaló politikai okokat találni az új állítás mögött. 

A múltbéli helyettesítési teológia arra a valóságra támaszkodhatott, hogy a zsidók látszólag egy véget nem érő száműzetéstől szenvednek. Bármennyire is zsidóellenes volt ez a nézet, mégis jogosnak tűnt a történelmi realitások alapján.

Miután azonban ez a teológia fenntarthatatlannak bizonyult a jelenkori események alapján, a presbiteriánus teológusok és társaik új megközelítést választottak. Ahelyett, hogy teológiájukat hozzáigazították volna az új realitáshoz, amit Isten a mi korunkban váltott valóra, ennek az ellenkezőjét választották. Úgy döntöttek, hogy a realitást értelmezik újra, hogy az összeegyeztethető legyen a zsidóellenes teológiai álláspontjukkal. Ahelyett, hogy megkérdőjeleznék, vajon az egyház tényleg Izrael helyébe lépett, most azt állítják, hogy Izrael nem is létezik igazán.

Ideje, hogy kimondjuk a főáramú Izrael-gyűlölők új eszméjéről is a valóságot: a zsidó identitás és a zsidó történelem tagadása az új teológiai antiszemitizmus.